top of page
Keresés

Az igazgató szívügye a napilapunk sorsa

  • cserigaga
  • 2024. nov. 8.
  • 1 perc olvasás



Dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója ötven éve lapunk olvasója.  – A vármegyei lapot már gyerekkoromban is naponta kezembe vehettem, hiszen mindennap hozta a postás nyírcsaholyi otthonunkba. Amíg édesapám élt, ő is értesült a leglényegesebb történésekről, mivel az újságot elejétől a végéig kiolvasó édesanyám, akinek sajnos idővel vészesen megromlott a látása, akkoriban hűségesen beszámolt neki a friss Kelet legérdekesebb híreiről, cikkeiről. Ezt a módszert követem én is egy idő óta munkahelyemen, a Szatmári Múzeumban is, ahol a munkatársaimnak kötelezővé tettem a Kelet-Magyarország-szemlézést és arról a beszámolót számomra. Tudni akarok minden, vármegyénket érintő fontos eseményről, különösen azokról, amelyek szűkebb hazám, Mátészalka és környékével, kiváltképp múzeumunk életével foglalkoznak. Szívügyem a most jubiláló Kelet-Magyarország sorsa, hiszen mindig beszámolt a munkám során elért sikereimről. Ennek pedig elévülhetetlen szerepe volt abban is, hogy 2008-ban az év embere lettem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s éppen tíz éve átvehettem a Prima díjat Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában.



Forrás:

 
 
logo fekete.png

TALÁLKOZZUNK A SZATMÁRI MÚZEUMBAN!

Látogatói információk

Nyári nyitva tartás:

Április 1.- Október 31.-ig

Hétfő: Zárva
Kedd-Péntek: 8.00-17.00 óráig

Szombat-Vasárnap: 10.00-16.00 óráig 

Téli nyitva tartás:  

November 1. - Március 31.-ig

Hétfő: Zárva

Kedd-Péntek:  8.00-16.00 óráig

Szombat-Vasárnap: Zárva

Jegyáraink : 

Felnőtt belépő: 1000 Ft

Kedvezményes (nyugdíjas, diák) belépő: 400 Ft

A megváltott belépőjegyek érvényesek a

Szalkai-Schwartz-Házban és a Szatmári Múzeumban

lévő összes kiállításra egyaránt!

1325. sz. geoláda koordináta:

Szélesség N 47° 57,068'  I  Hosszúság E 22° 19,611'

© 2023 Szatmári Múzeum  //  Készítette: Start-Hang PR

CÍM

4700 Mátészalka,

Kossuth utca 5.

TELEFON

+36 44 502 646

EMAIL

  • Facebook
2_infoblokk_2020_ESZA_3C.jpg
ujsor3.png
ujsor3.png
bottom of page